Amikor odaérek a vadkilövő a járdán guggol és cigarettázik a kerítésnek támasztott puskája mellett, a portás meg, a Gombár a fülkéje ablakában áll és szotyolázik és a héját a bejáró elé köpködi a járdára a nyitott ajtón át és ahogy meglát, előjön mindjárt. Jó napot, mondom a vadkilövőnek, Elnézést, hogy késtem. Felpillant guggoltában és végigmér, mint aki meglepődik, egyet szív még, és ahogy felegyenesedik, azt mondja, Észre se vettem, hogy késett. Lekezelünk, úgy mutatkozik be, Berán, a keresztnevét nem értem, talán Simon, és talán Simon azt mondja, Van még időnk. Azért csak elkezdi igazgatni magán a szerelését, én meg Gombár fülkéjébe megyek az aláírnivalóért. A dagadt portás belép utánam, mint hogyha odabent férnénk ketten, és majdnem hozzámdörgölőzve azt suttogja, Direkt nem Bandit kértétek, vagy most mi van? Büdös a lehellete és a nyálas felsőajkára darabka szotyolahéj tapad. Nem tudom, motyogom, s az ablakon át a papírok fölött a vadkilövőre pillantok, hallja-e, hogy róla beszélünk, de ahhoz messze van. Annyit se mondott ez e, hogy bújj a seggembe, súgja tovább Gombár, halkan méltatlankodva az arcomba hajol egészen. Vissza kijön utánam és a markából makukát dob a szájába és rároppant, s azt mondja a vállam fölött a vadkilövőnek, Honnan jössz, de hál istennek megáll és nem jön közelebb. Az meg csak a hegyeknek bök az állával, és azt mondja, Amonnét. A kerítésen túl itt még egy árok és aztán a főűt, már a nap veri a bitument az ipartelepi siló előtt, a főút túloldalán meg lankás bozótos, amíg csak el nem éri a fennsík peremét, amerre Berán mutat. Járt már itt, kérdezem, Ismeri a terepet, ő meg azt feleli, A bátyám itt dolgozott. Körülnéz és azt mondja, Igaz hogy akkor még másképpen nézett ki. Egy kicsit jobban, ugye, próbálok viccelni. Akkor beleszól megint Gombár, Ki neked a bátyád? Márkus. Márkus? Ismerem, kiáltja Gombár és mindjárt jobb kedve lesz. Ezer éve nem hallottam róla. Mi van vele? Az úton akkor bukkan fel a busz és nagy erőlködve vonszolja át magát az újabb bukkanókon, mert nyilván már azóta szolgálatban van ezeken az utakon, amikor a gyártelep helyén még mező volt és azután gyár lett és azután azt is lerombolták, és ez a busz meg minden áldott reggel elment itt mellette. A kétütemű motor robaja viszhangozva recseg a bentonudvar fölött a melegtől máris reszkető levegőben és benzinszag lesz, úgyhogy lehet csak én hallom, amikor Berán azt mondja, Meghalt. Gombár a homlokát ráncolva figyel, és amikor a busz elhalad, mosolyog és bólogat, Jól van, mondja, Mondd csak meg neki, hogy a kolbászfaszú Gombár Pesta csókolja a seggét. Érteni fogja, ne félj. Berán eldobja a csikket, és ahogy hátat fordít Gombárnak, azt mondja, Induljunk. Fogja a puskáját és a szíjjal a nyakába akasztja, a zsákját meg a vállára kanyarítja és a telepet fürkészi, én meg odalépek mellé, és akkor elindulunk a belső betonúton. Amennyit mostanában használják, attól a repedések közt mindenütt felüt a gaz. Mi van Kutasival, kérdem, mikor meg visszanéz, még egyszer, Kutasi Bandival. Aki azelőtt jött mindig, mikor hívtuk. Először bólint, de csak lassan, minthogyha gondolkodnék, vajon ki az, azután azt mondja, András most nem jöhetett. Maga helyett engem küldött. Különben jött volna. De nem tudott. Hallgatok, majd azt mondom, Biztos dolga van. Aha, von vállat, Közbejöhetett neki valami. Aztán még hozzáteszi, Mit tudom mi. Két lépés után meg, hogy Azt hittem mondta. Micsodát, kérdezem. Hogy mi a pálya. Mikor hívták, magyarázza, én meg megértem, Ja, biztos, mondom. Apámmal beszélt, mondom, Ő itt a gondnok. Értem, feleli Berán, a halott Márkusnak az öccse, aki talán Simon, és aki most Kutasi András helyett van itt, aki nem jöhetett. Az öregem azt mondja este, amikor hazajön, Kutasi megvágta magát. Hogy, kérdezem. Ez az, mondja az öregem, Felnőtt ember létére én se tudom, hogy. Biztos valami csapdával, mondom én. Vagy az apja faszával, gondolkodik el az öregem. De reggel Berántól nem hallok semmi késről vagy pengéről, csapdáról, akármiről. Semmit.

Fel se építették, le is dózerolták, mondja ott mellettem sétálva. De már építik megint, mondom neki. Mi lesz belőle, kérdi. Szeretnék tudni ők is, felelem. Hát én is, mondja. Aztán meg, Különbe én nem. A sitthalmok között megyünk a csarnokig aztán a betongyűrűkig, ahol a tornyokat elbontották, ez a Berán meg mindenhol szaglász meg nézeget. De mondani nem mond semmit se nekem. Apámnak kellene itt lennie, nekem meg a nőcinél, de helyette én vagyok itt, ő meg ki tudja hol van, a nőcinél meg megint ki tudja ki teszi tiszteletét helyettem. Ha ugyan. Mondom az öregemnek este, Fater, ilyen máskor ne legyen, ő meg kifakad, hogy Az isten bassza meg, sosincsen semmi segítségem. De a pénzt azt vödörrel kaparnád ki te is alólam. Na jó hát tudom én, van gondja elég. De mikor az ilyenekkel még le is kell állnom beszélni, mint Berán, nem tudom mit mondjak neki. Amikor azt mondja a silónál, vagyis ami maradt belőle, annál, hogy Nem látszik, én persze nem tudom mire mondja, de olyan érzésem van, hogy kellene tudnom. Rám néz, nézhet. Aztán megint elnéz, és azt mondja, Kíváncsi voltam. Föntről látszik, innen meg nem. Onnan föntről meg mindenhonnan. Végigmutogatja a szőrös ujja bütykével a hegyeket a távolban. Azután végre megmondja, A templomot mondom. Akkor elnézek én is arra. Köztünk van az egész falu és azon túl az erdő meg a szerpentines hegyi út és valahol a mészkőszikla lábánál van az a hely az apátsági templommal. Úgyhogy nem is tudom, mit mondhatnék, hát azt mondom, Hát igen. Tudták a papok hova kell építkezni, mondja. Apám a gondnoka, mondom végül. Komolyan, kérdezi, Ennek is meg a templomnak is? Ilyen gondnok vállalkozása van, vonok vállat. Akkor az apjának jó sok gondja lehet, mondja. Ne is mondja, mondom és legyintek. Nem nagyon tudom miről van szó különben, hogy miféle vadról vagy dúvadról, mert inkább arról, de ezt úgyis inkább Beránnak kell tudni. Amíg körüljár, én meg várom, felveszem a kulacsát, amit a cuccaival együtt lepakolt és lecsavarom a kupakját és beleszagolok, azután színig töltöm a kupakot és meghúzom és aztán még egyszer, aztán meg visszacsavarom rá és az ingem ujjával megtörlöm a szájam. Akkorra visszaér és átveszi a kulacsot a kezemből a kezébe és iszik belőle ő is. Azután lebiggyeszti a száját és vállat von és azt mondja, Meglátjuk. Nem várom ki, mert megyek. Ha a mező felől fúj a szél, meleg virágszagot hoz, ha meg az úttól, meleg benzinszagot. Visszafelé kerülök, nehogy a fülkéjénél megint olyan közel jöjjön hozzám a Gombár. Este az öregemnek azt mondom, Amennyit én csináltam, megcsinálhatta volna Gombár, ő meg erre olyan ideges lesz, hogy elillul tőle a feje. Aztán végül kiköpi, Csak éppen azért annak a szarházinak adnom kell egy ezrest. Mert elhagyta a helyét, ahol neki egész nap feszítenie kell. Világos, mondom, Velem meg ingyen megúszod. De akkor már fel is pattan a székéből az asztal mellől, Hát ki a kurva isten étet akkor téged? Ki tart el, azt mondd meg? Kire kőtöm azt a pézt, he, kit ruházok belőle? Akkor már látom, hogy odakint a telepen jól felidegesítették, de még nem tudom, melyik, Gombár-e vagy Berán, vagy valaki más. Másnap Gombár persze nem tud semmit. Vigyázok, nem megyek oda hozzá, de aztán mégis muszáj lesz, mert Beránt nem találom és akkor meg kell kérdezzem megint. Szerintem rejszolni ment valahova, mondja Gombár, Be van gerjedve, tisztára úgy néz ki. Van elég hely, ahova bújhat, csak ne lássam. Aznap amikor a kulacsáért nyúlok, Berán azt mondja, Vigyázzon. Csak szólok, hogy rumot töltöttem bele. Mert láttam, hogy motorral jött. A kezét nézem, ahogy az enyémre teszi, nehogy meghúzzam a kotyvalékot. Így is tud célozni, kérdezem. Ez a célzóvíz, válaszolja. Az öregem délben azt mondja, Mit tudom én. Gondolom előbb-utóbb majd lepuffant valamit. Nem órabérbe van itt, az kurva szentség. De aztán aznap se puffant le semmit. Végigvezet engem is a gyárudvar hátulsó fertályán még reggel, amikor ott vagyok, mert az öregem persze megint engem küld ki hozzá. És megmutatja. Azt mondja, ahol csapdát állít, oda nem visz el. Megéreznék a szagát, magyarázza, nem mintha különben oda akarnék menni és most annyira feszítene a vágy, hogy mindenképpen megokolást várnék. Szagcsapdát állítottam, mondja, én meg hülye fejjel visszakérdezek, Micsodát? És akkor az övén az egyik henger alakú butykából, amiről azt gondolnám, hogy tölténytartó, előhúz egy kis ampullát és az orrom alá tartja és megszagoltatja velem én meg mindjárt majdnem elhányom magam, ő meg csak bólint és azt mondja, Erre gerjednek a kis mocskok. Aztán meg amikor a csarnokban a hullámlemezfalnál nézem a járatot, amit kitörtek, egyszercsak rám szól, hogy Arra ne menjen. Oda kulázik reggelente a portás. Láttam. Nem véletlen törtek be ezek pont ide.

Az öregem csak napokkal később meséli el. Azt mondja, Gombár már egyből nem állta. Azt mondta, a szeme se jól áll ennek. Meg hogy ismeri ennek az embernek a testvérét, és az tényleg egy rendes ember, és hogy éppen ebből tudja, hogy ez meg nem az. Mert ennek az embernek a testvérének már valahogy a kiállása se ilyen. Meg a képe se. Dehát hallottam én amikor ott voltam, hogy Gombár ott nyájaskodott vele, az meg csak lesett, és akkor Gombár azt mondta, hogy Tegezzél nyugodtan, de ez meg nem tegezte vissza. Így az öregem. És még azt mondja, Nekem ő maga mondta, hogy Kutasi megvágta magát, de Gombárnak meg azt beszélte, hogy meglőtték Bandit valami vadászaton vagy hajtáson, legalábbis én úgy gondolom, hogy azon, mert ez a fasz Gombár mindenfélét pofázott, aztán még azt se lehet elhinni, mikor kérdez. De ezt valahogy elhittem neki. Ezt már a egésznek a végén mondja el az öregem, és akkor persze egyből olyan érzésem van, hogy minden összeáll. Berán a kukkerrel pásztázza a gyárudvart, amikor végül meglátom a bedőlt fal mögötti leshelyen. Ahogy odaérek hozzá azt kérdi, Az ki? Nem adja át a kukkert, de akkor is látom a fekete autót, hogy a gyárudvaron túl az irodaépület elé hajt és onnan ahol állok parányi csak és közte meg közöttem mozog a levegő a melegben. Az bizony Barkóczi bácsi, mondom. Még mindig Barkóczi a vezérigazgató, mi, kérdez vissza. Örökös és egyetlen, bólintok neki. Még mindig a kukerral figyeli és közben mondja. Ő már vezér volt akkor is, amikor az emberek teliszívták magukat porral meg kátránnyal meg gázokkal itt. Aztán meg mikor kezdtek tönkremenni, kirugdosta mindet. Ellopta az egész gyárat, aztán ő még mindig itt van, igaz, mondja. Az ilyesmire is megint mit mondhatnék. Mondja csak az öregemnek, az majd megfelelne neki. De neki persze mást mond, csak nekem mondja tovább, mikor leengedi a kukkert és cüccögve rázza a fejét is, Teli vagyunk ilyenekkel, igaz-e. Amire bólintok és megint azt mondom, Hát. Ami semmi se. Végképpen nem biztatás, de nem is olyan nagyon egyetértés. Semmi. Legfeljebb ráhagyás. Később meg azt mondja, De nem rokonok ugye? Úgy értem, Barkóczi nagyságos úrral. Dehogy, borzadok el, Valahonnan a világvégéről való, nincsen senkije itt. Én is úgy tudom, bólint. Akkor meg mit kérdezi.

Harmadnap Gombár azzal fogad, Küldjétek el. Küldje el apád. Vagy küldd el te. Megint olyan nagyon közel jön hozzám. Nem csinál ez semmit, csak egész nap a faszát veri itt e. Bazmeg, ennyi idő alatt már én is lelőttem volna. Mégse lőtted le, mondom. Nem azért fizetnek, vágja rá. De én tudom, hogy Gombár csak egy szájaskodó nagy kövér barom, akinek hatalmat ad ez a hülye egyenruha, amit valaha valami német üzemben már leselejteztek, ezek meg, mármint a gyár, megvették valami ócskástól, aki kamionnal hordatta át németből a sok kidobott szart. Esze meg nincsen neki egy csepp se. Háborodott ez, mondja és a szeme is kidülled és milliméterenként közelít az arcom felé. És akkor halljuk meg a lövést, hogy a toll, amivel alá akarok írni, egyszerre nagy kanyart húzva lecsúszik a papírról a kezem alatt. Gombár meg olyan szorosan áll mögém, hogy érzem a ruhán át a combján a visszerét, minthogyha valami fedezék lennék neki. Aztán a lehelletétől feláll a tarkómon a szőr, ahogy megszólal, Ez meg mi volt? Neki meg más áll föl. Na mégis mi, lépek el előle ki a fülkéjéből a szotyolahéjjal összeköpdösött kapubejáróba. Összesöpörthetnél itt, bazmeg, tiszta okádék az egész, mondom, Mit gondol, aki bejön. Kiáll oda és elnéz utánam, s mikor már jól messze vagyok, utánamkiált, Mégis ki jönne? Nem látom sehol Beránt, de jól el tudom gondolni, hogy ő meg valami olyan helyen lehet, ahonnan mindent lát és akár célozhat is, úgyhogy behúzom a nyakam. A szél a tarlóról fúj a domboldal felől. A tegnapi leshelyénél van, a puskáját akkor támasztja le, mikor meglátom, aztán leveszi a nyakából a kukkert is és leteszi a földre, azután odébb lép és a fején át húzva lecibál magáról mindent, amit a felsőtestén visel és ledobja és fogja a kulacsát és letekeri a kupakját és az egészet, ami benne van, a háta mögött a nyakába önti és közben előrehajol, hogy lecsorogjon róla. És liheg. A célzóvízzel, mondom neki, mert tudom, hogy most apám is ezt mondaná. Azzal, bólint. A szája tátva marad. Meglőtte, kérdezem és szétnézek. Sehol semmi onnan az iroda parkolójáig a romok között se a betonon se a fűben, vagy legalábbis én nem látom. De ő azt mondja, Az első lövés talált. A csapdák fogtak valamit, kérdezem később. Egy kicsit kivár a válasszal. Úgy döntöttem, nem várok addig. Milyen nap is van ma, kérdi. Szerda, válaszolom. Nem úgy értem, hanem hogy milyen névnap, mondja, Mert Levente napjára otthon kellene lennem. Aztán fejben tartottam én ezt, magyarázza tovább, Csak most nem nagyon aluszok mióta itt vagyok, úgyhogy összekeveredtek bennem a dolgok. Visszamegyek a portásfülkébe, hogy megnézzem neki, mert Gombárnál biztosan van valami naptár. Úgy tudok besurranni, hogy éppen nincsen ott, és már visszafelé megyek, amikor meglátom, hogy jön és messziről integet, Jövök már, jövök már. Nem kell, ne siess, mondom valamiért, pedig örülök, hogy most megmozgatom kicsit. Ő meg kiabál még, hogy Várjál csak! Csak várjál meg ott! Csak éppen nem vagyok olyan bolond, hogy meg is tegyem neki. Vilmos napja van, mondom Beránnak. Akkor jó, bólint, Mert hátra van János meg László napja is még. Meg is mondhattam volna, kapok észbe akkor, Mert apámnak holnap a bátyámnak meg holnapután van a nevenapja. Aztán meg a Leventéknek, teszi hozzá, Akkor lesz a hajtás.

Este az öregem azt mondja, Boldog János napot kívánt nekem. Isten éltessen, fater, mondom neki én is. Elmész te a bús picsába, mordul rám. Igazából nem ilyenkor tartja. Aztán elmondja, hogy elintézték az igazgatónak azt a fekete autóját ott a parkolóban. Valami szarfaszú bebaszta neki az elülső szélvédőjét, magyarázza. Bottal, kérdezem, Vagy kalapáccsal, ő meg csak néz. Faszom se vót ott, hogy látta vóna. Be van törve oszt be van törve, mondja, Még meg elég rendesen, én meg, hogy Oké fater, csak nyugi. A parkolóba intézték el, mondja, A szemük előtt. Nem hagyom ott többet a motort, mondom. De akkor már megyek is a garázsba és megnézem, hogy látszik-e valami rajta. Mit gondolsz, mi a faszra lövöldözik fényes nappal, kérdezi másnap mindjárt Gombár, bár nem kérdezem meg, Ilyenkor mozog a vad szerinted? Ez egy eszelős, bazmeg, mondtam, hogy küldjétek el. De hát ti apáddal mindent jobban tudtok. Aznap hozom elő végül Beránnak, Azt beszélik, Kutasi Bandi tán megvágta a kezét. Ő meg csak vállat von, Megvágta magát, vagy másvalaki vágta meg, rossebb se tudja. Hogy kötözésre jár, mondom tovább, Azért nem tudott jönni. A kötözés az nem jó, rázza meg a fejét, Bár biztos még mindig sokkal jobb, minthogyha az embernek már nem is volna meg a keze vagy a lába. Más meg azt mondja, meglőtték, mondom tovább. Vagy ez, vagy az, ingatja a fejét Berán, Vagy mind a kettő. De az már végképp nem kóser senkinek. Nem hogy neki, mondja csak úgy maga elé, minthogyha rólam már meg is feledkeznék. Bár nem tudom, mért van ez az érzésem, mikor lehetne annyi más is épp.