A szűk, gyéren lakott utca árnyas felén a part magasában állt az öreg Balog háza magában, onnan lentről nemisigen lehetett többet látni belőle, mint az első ablakot, olyan hirtelen meredek fal emelte fel oda. Az egyik oldalról egy kicsit mélyebben fekvő udvaron egy nagy ház volt a szomszédja. Annak kertjéből egy mérges kuvasz mindig ott ácsorgott a kerítésnél, hogy az öreg Balogot megugassa, ha kint van. És az öreg Balog mindig kint volt. Amikor az öreg Balog meghalt odakint a lócán egy enyhe aranyfényekkel teli őszi napon a hátát a falnak vetve, a kutya elhallgatott. Arra a háziak felfigyeltek. Ők hívták ki aztán a mentőt. Amikor a temetésre hazajött az öreg Balog fia, a nagy ház gazdája átment hozzá a kis házba, és ajánlatot tett a portára meg a házra.

Nem is tudom, mondta az öreg Balog fia.

A nagy ház gazdája egy hordó bort meg egy üveg pálinkát ajánlott az egészért. Az öreg Balog fia azt mondta neki, hogy majd még meggondolja.

A fiú abban a szobában aludt, amelyikben az apja is, mivel nem volt más. Igazából még csak konyha se. Az ember a kicsike tornácról egy majdcsak olyan kicsi fülkébe lépett be a szoba elé, amelynek olyan apró ablaka volt egyből a bejárati ajtó mellett, hogy két nyitott tenyérrel teljesen be lehetett fedni. Abban a fülkében állt a vaskályha, amivel az öreg Balog fűtött is, meg főzött is az egy szem platniján, mellette meg a lavór a mosakodáshoz egy vasállványon, s azalatt állt a szódavíz a tégláig kopott, felvizesedett sarokban. A falra felszögelve kredenc lógott, ajtaja mögött pár horpadt pléhedény, egy lábasban alumíniumkanalak, villák meg kések, s egy polc is volt fölszögelve, amin egy zacskóban valami kenyérmaradék árválkodott. Nem is nagyon lehetett megmozdulni ott, csak egyből beljebb lépni, vagy egyhelyben forogni, miközben még az ajtót is nehéz volt becsukni az embernek a tulajdon testétől nem férve. A szobában nagy, dísztelen barna szekrény bakogott az egyik oldalára, ahol hiányzott a lába, annak a végében egyik felől egy vödör vízben hűlt a tej egy műanyagpalackban, másik felől állt az öreg Balog ágya, amelyikbe most a fia is belefeküdt. A szekrény tetején kicsi üvegekben pár befőtt meg lekvár meg savanyúság. A másik falnak egy nagy láda támaszkodott, amiben az öreg Balog mindenféle lomot tartott, a tetején meg egy rádiót, mellette az egyszem szék, poros és szakadozott támlával, huzat nélkül, meg egy fehér hokedli, amit az öreg Balog asztalnak használhatott. Tetején kinyitott újságpapír, és azon kenyérmorzsa. Az öreg Balog fia kinézett a vízpermetes ablakon, melynek közébe az öreg Balog mindenféle rongyokat dugdosott, a párkányán a nagy, vastagkeretes szemüvegét lepte a por, mellette pedig egy üvegpohár zavaros vizében a rózsaszínű műfogsora úszkált. Az öreg Balog fia elnézte a szemközti kertek hajlata mögül kibukó völgyet, amelyben a patak két partján a falu főutcája futott, a kissor meg a nagysor, a végében a kastéllyal, a presszóval meg a bolttal. A nagysor házai mögött kopár domb magasodott, az zárta a láthatárt a völgy túloldalán. Az öreg Balog fia előre tudta, hogy sok mindent másképpen talál majd, mint ahogy hagyta, de azt nem gondolta, hogy valami, az öreg Balog fia nem tudta volna megmondni, mi, mégis megzavarja majd. Csak estefelé jött rá, hogy a szemközti portáról hiányzik a Macska Pesta háza. Az amelyikre egyből és teljesen rálátott aki itt kinézett régebben. Most csak sűrű bozótot látott a helyén a hirtelen súlyos szürkületben. Amikor átment oda másnap, a bozót mögött megtalálta a romokat. Teljesen benőtte a gaz meg a fű meg a moha még a falakat is.

Az öreg Balog fia lassan, komótosan szervezte meg a temetést. Mindjárt másnap, hogy hazaérkezett, egy kicsit körülnézett a környéken. A hátsó szomszéd, az Oszkár háza is egy merő romban állt. A kertjét, amely az öreg Balog háza mellett nyújtózott az utcáig, nyakig érő barna dudva meg gaz meg kóró nőtte be. A zsidótemetőben, ahova az öreg Balog kertje futott ki, egy felújított sírt talált. A boltos Izidoré volt, de a nevén kívül minden mást a héber ábécé betűivel írtak a fejfára, ahogy az összes többi sírra is, amelyek azonban olyan rossz állapotban voltak, hogy semmiképp se lehetett volna kiolvasni, mit is véstek rájuk. Az Oszkár kertjén túl valamivel fiatalabb ház állt. Ablaktáblái betörtek, az udvarán nagy rendetlenség uralkodott, de látszott rajta, hogy lakják. Az öreg Balog fia nem tudta, ki. Régen a harangozó lakott ott. Az utcán a hegyre fölfelé nem volt már több ház, csak ott fönn a magasban a templom meg körülötte a temető, a harangok meg a halottasház, ahol az öreg Balog feküdt most a fagyasztó alatt arra várva, hogy mellé, a ravatalra tegyék a koporsóját, s amikor eljön a temetés napja, belehelyezzék majd. Aznap az öreg Balog fia kézhez vette a halottasház kulcsát meg az anyakönyvi kivonatot a hivatalban, ahol meg se kérdezték, hogy kér-e temetési segélyt, mert az asszonyok jól tudták, hogy az olyan korú idősek, mint amilyen az öreg Balog is volt, idejekorán elkezdtek gyűjtögetni és félre is tették a pénzüket a saját temetésükre.

Aznap délután az öreg Balog fia elindult meglátogatni öreg nagynénjeit, de végül nem érkezett meg egyikhez sem, mert nem tudott ellenállni egy kivilágított ajtó meleg csábításának a falu közepén, éppen a hídon túl, a kastéllyal szemközt. Ott üldögélt magában pohár fröccse mellett a játékgépek villogásában és zakatolásában, elnézve a rexezőket meg a kártyázókat egész sötétedésig, amikor, anélkül, hogy szólt volna egy szót is bárkihez túl a köszönésen, fölállt és hazament az öreg Balog házába. Húzott egy vödör vizet a kútból, tüzet rakott és felmelegítette a kályha platniján, aztán kivette az állványból a lavórt és letette a földre, belezúdította a vizet, és úgy ahogy megmosta magát a lavórba guggolva, hogy közben az egész mindenség csupa locspocs lett körülötte.

Másnap mindjárt délelőtt ​​nagy darab öregasszony szuszogott fölfelé a keskeny hegyi utcán talpig feketében ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​a biciklijét tolva​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​. A kormány szarváról megpakolt raffiacekkerek lógtak két oldalra. Az öreg Balog kapujához vezető lépcsők tövében megállt és kiszuszogta magát. Közben az ablakot figyelte, amit onnan lentről beláthatott. Azután a biciklijét letámasztotta a magas partoldalhoz és lassan, a lábait vonszolva, szinte négykézláb felkapaszkodott a meredek lépcsőkön, melyek mellett korlát persze nem volt. Odafönt a kapuba kapaszkodva felegyenesedett, összehúzta a szemét és a tenyerét a homlokához támasztotta, mert éppen szemből, a porta mögül vágott az arcába a nap. Végigvizslatta a kicsi udvart, azután megpróbálta a kilincset, de a vaskaput kulcsra zárták. Akkor kiáltozni kezdett.

Jó napot, jó napot, kurjongatott onnan a kapuból.

Az öreg Balog fia ott állt az ablakban éppen a függöny mögött és elnézte a nagy darab öregasszonyt, aki ellenzőként kinyújtott tenyere alól őt figyelte mereven. Elnézte, ahogy az öregasszony abbahagyja a kiáltozást és már csak les befele mozdulatlan, összehúzott arccal, ő meg a lélegzetét is visszatartotta, nehogy meglibbenjen a függöny. Aztán az öregasszony leengedte a kezét, elfordult, kicsit toporgott, fél lábával lelépett egy fokot, aztán mégiscsak visszafordult és lehajolt, hogy a kezével kitámassza magát. És akkor úgy négykézláb, háttal ereszkedett le nagy lassan és óvatosan a lépcsőkön az utcára. Onnan már nem nézett hátra, fogta a biciklijét, és lassan tolva ereszkedni kezdett befelé. Az öreg Balog fia tudta, hogy majd csak a szomszéd kapuja előtt fog ráülni, a kanyar után, ahol már nem lejt az utca.

De megöregedett, sóhajtotta az öreg Balog fia az ablakban a nagy darab öregasszony után nézve, istenem, de megöregedett ez is.

Megetette a ház mögé tákolt fészerbe állított ketrecben a nyulakat, aztán fogta magát és kiment a temetőbe a domb tetejébe és körüljárta a sírokat. A halottasház előtt kiöblösödő téren a padon ülve elnézte a völgyet körben, a dombok lába közt futkosó utcákat meg mögöttük az erdőt, amely az ősz színeiben pompázott. Elment a paphoz, mert a hivatalban az előző nap azt mondták neki, hogy most már feltétlen keresse meg, de az nem vállalta hétfőnél előbb a temetést.

Sok a halott. Vasárnap meg öt faluban mondok misét, szabadkozott a fiatal plébános. Az öreg Balog fia tulajdonképpen nem bánta.

Délután fát hasogatott, hogy majd este betüzeljen. Előszedte a nagy szekrény sarkából az apja egyik műbőr bevásárlótáskáját, aztán kiment a fészerbe, bekémlelt a nyulak közé a ketrecbe. Végül az egyik ajtaját kinyitotta, kiemelt egy tapsifülest a többi közül és betette a műbőr táskába és ráhúzta a cipzárt. Már úton volt, amikor a cipzárt kicsit mégis megnyitotta, és a nyúl egyből oda is dugta az orrát a réshez. Keresztülvágott az egész falun a kezében a nyúllal a táskában. Mikor a nagy darab öregasszony háza elé ért, gyanakodva tapogatni kezdte a táskát, azután ki is nyitotta. Megböködte a mozdulatlan nyulat, de az akkor se mozdult. Kihúzta a kezét a táskából gyorsan és azzal a mozdulattal, miközben körülkémlelt, be is húzta a cipzárt teljesen.

A nagy darab öregasszony kapuja zárva volt. Az öreg Balog fia benyúlt és kihalászta a kulcsot, de hiába forgatta a zárban, nem működött, úgyhogy kiabálni kezdett.

Jó napot, jó napot, kiáltozta.

A nagy darab öregasszony valahonnan hátulról jött elő. Beeresztette, és ahogy végigvezette a portán, az öreg Balog fia látta, hogy az udvar betonkockái megkoptak és összetöredeztek, itt-ott kiütött közöttük a gaz.

A nagy darab öregasszony a nyári konyhában ültette le az öreg Balog fiát az asztalhoz, egy bádogbögrébe mindjárt kávét töltött neki, aztán feltette a tűzhelyre melegedni az ételt. Odaült mellé maga is és beszélgetni kezdtek. Az öreg Balog fia közben lassan megitta a kávét a bögrét két kezébe fogva, hogy jól átmelegedjék tőle, aztán megvacsorázott a töltött káposztából. Az öregasszony egy üveg bort is megbontott, azt kortyolta az öreg Balog fia a káposzta mellé.

Kimécc hozzá mindennap, úgye, mondta a nagy darab öregasszony, míg az öreg Balog fia kanalazta a káposztát meg kenyeret harapott hozzá és bort szürcsölgetett, úgyhogy alig tudott még csak bólogatni is, hogy persze.

​A szép öltönyébe szerette volna, a feketébe, amé​kbe házasodott is​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​, sorolta a nagy darab öregasszony. Mondta az öreg Balog fiának egész végig, hogy mit hogyan.

Búcsúzásképp az öreg Balog fia a nagy darab öregasszony elébe tolta a műbőr táskát.

Apámnak már nem kell, én meg nem értek hozzá. Nincsen is, ahova tegyem.

A nagy darab öregasszony megilletődötten mosolyogva összezárt térdére tette a táskát. Az öreg Balog fia felállt és szedelőzködni kezdett.

Vigyázzon, ki ne ugorjék, mondta, mikor az öregasszony a cipzárral kezdett babrálni. Aztán kinyitotta a táskát​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ és szemügyre vette​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​a döglött nyulat. Kicsit még meg is böködte.

Jaj, hát ez meg meg van dögölve, mondta végül csodálkozva.

Hogy vóna, mondta az öreg Balog fia, ahogy magára gombolta a kabátját. Majd kirúgta a szatyrot a kezemből, míg cipeltem. Oda is kellett sóznom neki egy-kettőt, hogy nyugton maradjék. Lehet, attól kábult be. Magához tér az a melegen mindjárt.

Hazafelé megint betért a presszóba és elüldögélt a​ fröccsével​​​​ a gázkon​vektor​​​​​​​​​​ melletti asztalnál az öreg Balog fia.​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ Hallgatta a zenegépen a számokat, amiket mások kértek, a szemét a lehalkított tévékészülékre függesztette, amelyet a fal magasába fogattak fel a sarokban, hogy mindenhonnan lássék. Azután elhallgatta a játékosokat, ahogy kisebb-nagyobb tétekben rexeztek meg kártyáztak vagy a gépbe dobálták az aprót. Benyúlt a zsebébe, markában morzsolgatni meg dörzsölgetni kezdte a pénzét, azután felállt és hazament, berakta a tüzet a kályhába és elaludt, mielőtt az még valamennyire megmelegítette volna a szobácskát.

Másnap nekifogott átnézni az apja holmiját. A szekrényből elővette a vállfára akasztott fekete öltönyt és kiterítette az ágyra. Megkereste a hozzá illő cipőt is a szekrény aljában, nem is volt ott másik. Ahogy rendezgette a ruhát, valamit megtapintott a szöveten át. Ott volt a temetésre eltett pénz a zakó belső zsebében. Kivette a pénzt, átforgatta, azután kitette a hokedlire az újságpapírra és leült az ágyra. Később felnyalábolta az öltönyt és behajtogatta egy nagy reklámszatyorba, a cipőt meg becsúsztatta a végébe, úgy, hogy a talpa nehogy a zakóhoz érjen. Már betette az ajtót maga mögött, de aztán visszalépett, csak úgy cipőstül bement a szobába, felkapta a hokedliről a pénzt és a nadrágja farzsebébe gyűrte. Kiballagott a hegyre és a hivatalban kapott kulccsal kikulcsolta a halottas ház ajtaját és bement. Nagy nehezen leemelte a hűtő fedelét az öreg Balogról. Akkor már látta, hogy az marad rajta, amiben a lócára kiült. Leült egy rozzant faszékre, amit a gyászolóknak készítettek oda, hogy majd a temetés napján a többivel együtt a ravatalozó elé kirakják, és kifújta magát. Kicsit elnézte az öreg Balogot, aki életében se számított valami termetesnek, most meg a fagy még össze is húzta, hogy egyetlen egyenes tagja sem volt, azután visszakínlódta rá a fedelet, a zakót meg a nadrágot szépen kiterítette az emelvényre, ahol a koporsót felravatalozzák majd. A cipőt is odakészítette az emelvény lábához. Azután fogta az otthonról hozott seprőt és elsöpörte a ravatalozó tornácáról a sárga leveleket, de csak úgy tessék-lássék. Elindult megkeresni a sírhelyet, s meg is találta úgy, ahogy a nagy darab öregasszony mondta. Onnan körülnézett és egyből, önkéntelenül azt gondolta, hogy az öreg Balognak milyen jó is lesz ott.

Azután a nagy lépcsőkön lement a hivatalhoz, ahol ugyanazt mondták neki, amit a nagy darab öregasszony is. Elballagott a kissoron egy házhoz, aminek a nyári konyhájában italt mértek. Az ember, akit keresett, tényleg ott üldögélt magában. Azzal megbeszélték, amit ilyenkor kell. A sírásó éppen pontosan tudta, hol van az öreg Balog sírhelye, nem kellett, hogy az öreg Balog fia megmutassa neki. Csak annyit kellett még megmondania, mennyi pénzt szán az egészre. Az öreg Balog fia meg is mondta, azután hazament.

Odahaza egyből észrevette, hogy valaki járt a házban, míg ő odavolt. A kapu zárva volt, úgyhogy hátulról jöhetett be. Az ajtót könnyű volt benyomni. Még csak feszegetni se kellett. A szobában lesodorta az a valaki az újságpapírt a hokedliről a földre, hogy szétszóródott a morzsa. A szekrénybe is benyulkált a hívatlan látogató. Kárt nem okozott, el meg nemigen vitt semmit, amit az öreg Balog fia felfedezett volna. A szomszéd kuvasza állandóan ott üldögélt a kerítésnél és fölállt, valahányszor az öreg Balog fia megjelent az udvaron és figyelte, ment utána, ha jött-ment. De már egyáltalán nem ugatott még egy vakkantást sem, amióta az öreg Balog meghalt. Úgyhogy hiába is kérdezősködött volna. Nem is tette. Összeszedte amit a besurranó kiszórt a szekrényből és visszarakta nagy halomba a szekrény aljára. Aztán gondolt egyet és kirámolta a padlóra megint. A kopott nadrágokat, gatyákat, zoknikat meg ingeket felfogta és kihordta hátra az udvar végébe, a kerítés tövébe. Száraz idő volt, hamar belekapott a láng a kupacba. Az öreg Balog fia azután felnyitotta a nagy ládát is a szobában. Fényképek meg papírok voltak benne főleg. Összegumizott, megsárgult újságok. Az öreg Balog fia fogta a megkeményedett lapokat, átfutotta, hogy mi is ez, nem látott bennük semmi különöset. Kivitte azt is a tűzre. Felmászott a padra hátul a fészert, ​​​​​​​​​​​az ólakat​​ meg a budit ​​megkerülve​​​​​​. A gerendák közé fektetett botokon szalonna, kolbász lógott, nem sok valami. A szalonna avas volt,​ a kolbász meg penészes​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​. Ha hagyott is maga után jobbat az öreg Balog, amit a fia nem hitt, a nálánál ügyesebbek már összeszedték. A padlásnak nem volt hátulja, a mezőről akárki beláthatott és fel is jöhetett. A létra annyira hátul volt, hogy meg se láthatták. Nagy nejlonzsákban régi, szúette, összepenészedett öregasszony ruhákat talált a padlás hajlatában már egészen bent a cserép alatt. Azt ahogy volt, a tűzre vetette minden más egyéb lommal együtt, lecekkel, régi bútortartozékokkal, dunnahajakkal, a disznóságot meg levitte a házba, hogy megegye, ami menthető belőle. Legutoljára körülnézett még a szobában és akkor megakadt a szeme az ablakpárkányon a pohárban úszkáló műfogsoron, amire még az első nap egy kis csészealjat borított, hogy ne eregesse azt az áporodott szagát. Kivitte azt is hátra és kilöttyintette a pohárból a trágyadombra a tűz mellett, mert nem volt benne biztos, hogy az is elégne. Aztán a poharat is utána dobta. Ahogy ott álldogált és a tüzet nézte, odament hozzá a szomszéd ember a nagy házból, aki meg a maga kertjében tett-vett és onnan vette észre őt, ahogy ott áll. Azt mondta neki, hogy az egész mindenséget azért ne tüzelje fel, amit csak talál. A maradék neki még mindig megér egy hordó bort vagy pár kupica pálinkát ahogy van a ház meg az udvar meg a jószág, mindenestül. És akkor az öreg Balog fiának nem is kellene bajlódnia a sok franccal tovább.

Az jó lenne, mondta az öreg Balog fia, ha nem kellene bajlódni. Meg hogy majd még meglátják.

Este megint elment a presszóba a szórakozókat figyelni a fröccse mellől. Pénzt váltott, és aprót dobott a zenegépbe. Páran odaköszöntek neki, a csapos lány is tudta már, mit kér. De ugyanúgy külön ült a fűtőtest melletti asztalhoz, és nem szólt senkihez. Aztán amikor megjelentek a játékosok, vett egy nagy levegőt, lehúzta, ami a poharában maradt még, felállt, odament az asztalukhoz és megszólította őket.

Reggel az öreg Balog fia ott ült az ágyon és rádiót hallgatott és égette a lámpát, mert a szoba ablaka északra nézett és ezért örökké félhomály volt odabent és hűvös.​ Nem rakott tüzet, bár az idő lehűlt, az öreg Balog fia meg csak egy atlétában, jégeralsóban meg egy arra húzott zokniban üldögélt és nagyon is érezte, hogy a falak meg a csupasz padló micsoda hideget lehelnek. Az ablak mögött egészen elszürkült meg megbarnult a völgy. Köd ülte meg és ami meg mégis látszott azon túl, az mind csak sár volt. Jó nagy sár. Arra gondolt, még jó, hogy tegnap tüzeskedett, máma már nem tudna.

Elfogyott a kávéja és a gyógyszere is, éjszaka keveset aludt, csak ült fulladozva az ágyon, az átlátszatlanra nedvesedett ablakon figyelte a lefutó vízcseppeket az utcalámpa fényében, mely éppen az ablakkal egy ​magasságban volt​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​, és a szél zörgését meg fütyülését hallgatta és tudta, hogy lejjebb a völgyben ilyesmit csak nagyon ritkán hallani, vagy méginkább sosem, mert a hegyoldalak, mint amilyenen az öreg Balog háza is áll, letompítják a viharos szeleket és nem engedik be oda lentre. Ha elunta magát, felállt és a közeibe gyűrt rongyokkal letörölte az ablakot, miközben a tüdejéből sípolás és zakatolás tört elő. Mikor megunta saját magát hallgatni meg a zörömbölést, akkor bekapcsolta a rádiót, amelyen eltartott egy darabig valami adót befogni, de végül csak sikerült és aztán azt hallgatta és azt már nem unta meg, igaz, valahogy el is bóbiskolt kicsikét talán közben.

Aznapra a pince maradt csak. Az öreg Balog maga f​úrta bele a hegybe az udvar szélén. Bejárata kicsi halom​ a fű között, hogy aztán a földre simuljék az egész. Odalent meg ki tudja, mi van.​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ Az öreg Balog fia nem találta a kulcsot a nagy lakathoz, amely a vaspánton lógott, és arra gondolt, hogy az öreg Balog jobban őrizte a pincéjét, mint a házát. Mert oda akárki gond nélkül bejuthatott. Az öreg Balog fia dühösen kutatott valami alkalmas eszköz után. Előbb az ásóval, aztán a kisbaltával esett neki. Sokáig tartott, míg széjjelverte, beleadta minden dühét, és érezte, hogy a maradék szép lassan el is párolog közben. Azalatt a ruhája teljesen átnyirkosodott, ő meg egészen hidegre izzadta magát. De végül feltárult a sötét nyílás a hegy oldalában, amely valahova lefele vezetett, amikor már a hajáról a homlokába onnan meg a szemébe csurgott az izzadtság. Ahogy a tyúklétráért ment a fészerbe, a a hegyre fölfelé a szentmisére igyekvő fekete ruhás öregek közül némelyik odanézett, egyik-másik bólintott is neki, ha éppen meglátta. Ő meg gyorsan odébbment.

Bedugta a létrát a lyukba, le is lépett pár fokot, de odabent semmit se látott. Minden fényt elnyelt a hideg hegy​​​​-torok. Visszamászott.

Hogy a francba látott ez odabe, töprengett. Kell legyen valami akkor, amivel világított is.

A konyhakredencben lel​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​te meg a zseblámpát végül, mikor lesöpört mindent onnan egy ingerült kézmozdulattal, hogy csak úgy csörgött meg kongott a bádog a betonon. Most már arra gondolt, hogy valami nagy dolognak kell lennie odalent, hogy megérje a vesződséget. Közben persze tudta, hogy nem lesz odalent semmi említésre méltó vagy akár csak érdekes se. És félig magában tréfálkozva arra is gondolt, hogy megörökölt egy icipici házat és vele egy csomó titkot, de annyit, hogy az túltesz a házikó méretein. És ki tudja, egyik-másik közüle talán borzalmas is. Most majd meglátja, mondta még magában.​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​

Aztán lemászott a pincébe és felkapcsolta az elemlápát és nem látott mást, mint zsákokat, ládákat valami zöldségekkel köztük meg patkányok, egerek, vakondok meg mindenféle ismeretlen rágcsálók tetemeit. Ami azt illeti, még éppen nagyon is sok tetemet.

Biztos mérgeket rakott mindenhova, mondta magában.

Kimászott, felhúzta a létrát, és ahogy kirántotta, közben a bakancsos lábát a sarkával előre megküldte a felső foka felé teljes erőből, hogy reccsenve tört a fa, azután módszeresen ízzé-porrá zúzta az egészet, a maradványait meg bedobálta a pincébe.

Bement a házba és lefeküdt. Akkor már befele jöttek az öregek a templom felől. Az a töpörödött kis vénasszony is azok között volt, aki nagy kiabálva vette az irányt az öreg Balog házához vezető lépcsőkhöz, és annak ellenére ért fel könnyedén, hogy bottal járt, vastag szemüveget viselt és még egy fekete kézitáskát is tartott a szabad kezében.

Gyere ki és nyisd ki a kaput, kiáltotta és rávágott a botjával a kapura, hogy az egész tákolmány beleremegett és csörgött. Tudom, hogy itthon vagyol. Gyere ki.

Az öreg Balog fia felkelt és az ablakhoz lépett, a töpörödött kis vénasszony meg éppen akkor meglóbálta az ablak felé a botját a végét az égnek tartva és már átkozódott.

Gyere ki te hülye, te. Te nagy marha!

A lassú öregek odalentről mind felfele néztek az öregasszonyra, a házra meg az ablakára az öreg Balog fiával, akit vagy láttak vagy nem. Egy kicsit gondolkodott odabent az ablak mögött, hogy hátha ez is elmegy végül. De a töpörödött kis vénasszony nem tágított. Arca csak csupa egybemerő pókhálószövevény, szája sötét kis lyukként nyílt meg az aljában, akárha maga lenne a gonosz óriáspók, hogy mindenféle ocsmányságot böffentsen az öreg Balog házának kapujába. Végül, hogy sem a szitkok nem apadtak, sem az öregek odalent az úton, az öreg Balog fia kiment a házból, hogy beeressze a kapun az udvarra a töpörödött kis vénasszonyt. Az már reszketett az indulattól.

Jövök má, mit kiabál, szólt ki az öreg Balog fia.

Mit, mit, motyogta a vénasszony vacogó szájjal.

Ejj, te, kiáltotta megint, amikor az öreg Balog fia kinyitotta előtte a kaput, és ráemelte a botot, hogy a fejére sújtson, de az öreg Balog fia persze félreugrott.

Hol van a péz? Hol a temetés?, kiáltozott, miközben befele nyomult az udvarba és tolta maga előtt az öreg Balog fiát egyenesen be a házba. Hozzá le bírsz mennyi. Engem meg le se baszol, és csak üvöltözött. A dögöt bírtad odalöknyi neki, rikácsolta, és már megint kapálózni kezdett a bottal, de az öreg Balog fiát akkor se érte el. Az íz egye meg a fajtádot. Akkor beértek a házba és a töpörödött kis vénasszony a bottal kezében meglátta a kidobált edényeket meg az evőeszközöket a földön a kicsi fülkében, és a szeme-szája elnyílt és sípolva-sikítva vett nagy levegőt az újabb ordításhoz. Mi ez a disznóól? Az apád házában...

Akkor attól már úgy kifulladt, hogy mikor az öreg Balog fia behátrált előle egész a szoba sarkába és már éppen azon volt, hogy most már megforduljon és leállítsa, a töpörödött kis vénasszony egyszerre lehuppant a poros támlájú székbe, épp mert csak melléért, a botot elengedte a lábához támasztva, a kezével meg felnyúlt és megoldotta a nyakán a kendőjét, és aztán hápogva szedte a nagy levegőket, de megszólalni már vagy nem bírt vagy nem akart. Egészen belevörösödött a feje. Intett még az öreg Balog fiának, az meg leült az ágyra az öregasszonnyal szemben.

Milyen szívós vén dög ez még mindig, mondta magában az öreg Balog fia.

Na, na, mondta a vénasszony mikor megint elég levegőhöz jutott, mongyad, micsinátá eddig, mé nincs eltemetve még apád, hogy lesz a temetés, beszétel-e a pappal, mit intézté, mongyad.

Az öreg Balog fia akkor szépen elmondta, hogy a maga útján halad minden és szépen lesz eltemetve az öreg Balog. És igaz, hogy kicsit nehezen jött rá, ilyenkor mit hogy kell, de hát sose csinált végig még ilyet korábban. És elmondta, mit intézett a hivatalban, meg hogy mit beszélt a pappal meg a sírásóval. A többit nem mondta el.

De maga tudja úgyis, vonta meg végül a vállát.

Én tudom, bólintott a töpörödött kis vénasszony.

Maga tud mindég mindent.

Úgy, úgy.​​​​​​​​​​​​

Hát akkor, mondta az öreg Balog fia és lebiggyesztette a szája sarkát, összefont kezeit pedig széttárta.

Akkor a töpörödött kis vénasszony fogta magát és elmondta az öreg Balog fiának, hogy most még mit hogy kell csinálnia. Az öreg Balog fia nem nagyon figyelt oda rá, inkább azt latolgatta, hogy vajon azt is tudja-e.

A pézt mettanátad, kérdezte az öregasszony.

Hát lássa, kezdett bele az öreg Balog fia. Betörtek. Tegnap, mikor kint voltam nála.

Micsoda, a töpörödött kis vénasszony úgy vitte fel a hangsúlyt, hogy a szót egész elnyújtotta, az arca meg megtelt egyből vérrel.

Mindent felforgattak, folytatta az öreg Balog fia, láthassa,​ bökött a fejével a fülke irányába a kifordult kondérokra​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​ ​​​​​​​​, oszt elvitték.

Az öregasszony addigra már felpattant és a táskáját szorongatta a két kezébe és a lába reszketett és a szája is, mintha valami ki akarna törni belőle.

Mit, sikította. Azzal sarkon fordult és elindult kifele, mintha az öreg Balog fia halálosan megbántotta volna és most sürgősen faképnél akarná hagyni.

Te szarházi, fordult vissza mégis. Hogy szarnád össze magad.

Az öreg Balog fia csak nézett.

Én vótam idebe, te.

Maga? képedt el az öreg Balog fia.

Kúcsom is van. Nem lopták el az apád pézit, te, te... Elittad. Meg az őtönyét is, amibe azt akarta, hogy a sírba temessék. Annak is elittad az árát. Te, te....

Nem ittam én, vén boszorkány, pattant fel akkor az öreg Balog fia is.

Fogd be a pofád, ordított rá a vénasszony és már megint lengetni kezdte a botját. Milyen ember vagy te? Elégetted az apád holmiját, oszt ő meg még csak a fődbe sincs. Oszt nem is lesz, mer a pézt elittad.

A vénasszony akkor már kint volt a házból és a kapu meg az ajtó közt félútról ordítozott.

A fogsorát is kidobtad. Oszt még el se temették. Ki se hűtt még hogy kivette a szájábó. Hát milyen ember az ilyen... Minek nevelt ugyan téged apád. Te, te kutyakölyke. Olyan vagy te, akar anyád meg a fajtája.

Kivágta a kaput és ment lefele a lépcsőkön, az öreg Balog fia meg utána egész a kapuig és talán mondott volna még valamit, de a kis vénasszony nem hagyott időt rá neki.

El lesz temetve, ordította végül teli torokból és bevágta a kaput, amikor az asszony már a lépcső alján járt és még mindig veszekedett és vissza se nézett az öreg Balog fiára, csak ment tovább, nem törődve immár vele. De most már ő is csak mondta a magáét. Megvan a pénz, vén majom, hallja. Átbasztam, mint a szart a palánkon. Remélem, belepusztul a szégyenbe, hallja. Hogy minden szarba bele kell ütnie az orrát.

Később mikor megnyugodott átment a szomszédba a nagy házba. Kifigyelte, mikor nincs otthon az ember, és jól számított, a két üveg pálinkát a szomszédasszony olcsón számította meg. Akkor kiballagott a temetőbe, megnézni, hogy halad a sírásás. Jól haladt. A nyakig sáros férfiakkal igazságosan megosztoztak az egyik üveg pálinkán, amit kivitt. A végén otthagyta nekik, amennyi maradt még. Hazafelé ballagva találkozott az emberrel, aki az Oszkár kertje melletti betört ablakú házban lakott. Addigra már ismerték egymást a presszóból, csak azt nem tudták, hogy ők most szomszédok. Beszélgettek egy sort, és a szomszéd ember nagyon forszírozta, hogy szívesen áll elébe, ha az öreg Balog fia visszavágót akarna. Az öreg Balog fia azt felelte neki, hogy majd még meglátják.

Estefele az öreg Balog fia a széken ült és a kezében egy üveg befőttet tartott és evett, és a szemét le nem vette a hokedlin a kötegbe göngyölt pénzről az üres üveg mellett, míg forgatta a szájában a falatot. Addigra már végig gondolta innen is, meg onnan is. Kiszámolta, amit ki kellett számolni, és eltervezte, amit el kellett tervezni.

Mikor beért a presszóba, a játékosok már ott voltak. Odament a csapos lányhoz és rendelt, aztán az ökle élével megemelte a lány arcát, mikor töltött, hogy a szemébe nézhessen.

Nagyban akarok játszani, kicsim, és ha jól jövök ki belőle, amire mérget vehetsz, elviszlek téged is egy körre, úgyhogy erre készülj, mondta neki, hogy hallhatta mindenki a presszóban, aztán elvette az italát, megfordult, a pultnak támaszkodott, belekortyolt a fröccsbe, majd ellökte magát, egyenesen a játékosok asztalához, aholis nagy lazán kihúzott magának egy széket, egylábon pörgetve megfordította és lovaglóterpeszben ráült, miközben az italát az asztal peremére helyezte, hogy a két kezét a szék támláján rakhassa egymásra és aztán arra ejthesse az állát, mint ahogy egy vadnyugati filmben művelné mindezt a fővagány.

Nekiálltak a játéknak a lehető legnagyobb tétekben. Az öreg Balog fia hajnaltájban, mikorra mása nem maradt már, a házat meg a portát tette fel, és minden berendezését. Utána a győztes meghívta még egy pálinkára, amiből azután több is lett, úgyhogy valamennyit végül csak megkapott abból az árból, amit legelőszörre is kínált neki a szomszéd a nagy házból az egész hóbelevancért. Így aztán nem adta ingyen.

Vegyük úgy, hogy lealkudták, mondta magában az öreg Balog fia.​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​​